2016. január 23., szombat

Epilógus

Ajánlott zene olvasáshoz:
Fekete tincsei arcába lógtak, alig látta a házi feladatát, de nem nagyon érdekelte, lelkesen rajzolgatott tovább. A konyhából már szállingóztak ki a különféle egzotikus illatok, a Fehér Lótusz bármelyik percben érkezhetett, szóval nagy volt a sürgés-forgás. Bár nem mintha Kyát kifejezetten érintette volna a házimunka, hiszen mindössze hat éves volt, nem lett volna nagy segítségükre.
A gyerekszobában lévő csendet Kya édesanyja zavarta meg, aki benyitott a helyiségbe, mögötte pedig Edison, az ikertestvére rohangált nagy zajjal.
-          Kicsim, itt van a Fehér Lótusz. Köszönj nekik, úgy, ahogy megbeszéltük! – suttogta Kya anyja.
A kislány kíváncsian csoszogott ki a nappaliba, ahol három ember várta. Mindegyiken fehér vállfedő volt, amihez hozzávarrták a sötétkék köpenyt. Olyan tekintélyesek voltak – persze az közrejátszott, hogy kétszer olyan magasak voltak, mint ő -, alig mert rájuk nézni, pedig ráncos arcuk hiába volt merev és komolyságot parancsoló, volt bennük valami, ami sugározta a jóságot. Középen hosszú hajú férfi állt, ősz tincseit oldalra fésülte, így eléggé érdekes hatást gyakorolt, de tulajdonképpen egész jól nézett ki.  Mellette egy kifejezetten magas nő állt, s hiába volt egyidős a középen álló férfival, sokkal fiatalabbnak látszott, talán a haja miatt, ami még akkor is tökéletesen be volt állítva, s a hibátlan smink sem változott az évek során. Emina talán a szerencsének tudhatta be, hogy kegyes volt hozzá az idő vasfoga.
-          Üdvözlöm önöket! – nyújtott kezet bemutatkozásképpen az édesanya – Szolgálhatok valamivel? Tea? Esetleg egy kis tészta?
Tahno megrázta a fejét, tudta, hogy sietnek, nincs szükségük időfecsérlésre, ezt pedig jelezte Mako felé, aki szintén némán nemet intett az asszonynak.
-          Én elfogadom a teát – mosolygott Emina, mire a két férfi szúrós tekintettel meredt rá – Most mi van? Legyetek már egy kicsit lazábbak! – kérlelte bársonyos hangon a nő kollégáit, kiknek vonásaik megenyhültek, s ők is elfogadták a forró italt.
-          Kérem, üljenek le – intett a háziasszony nekik, mire mind helyet foglaltak a kanapékon – Hallottam önökről… legendákat. Hogy hogyan állították meg a szellemőrültet, Leetog-ot, és hogyan fojtották el a háborút Avatár Korrával együtt. Mind közel álltak hozzá, különösen ön – biccentett Tahno felé – igaz?
A vízidomár beharapta alsó ajkát, hatvan év elteltével is fáj felidézni azokat a napokat, de nem csak neki esett nehezére, úgy tűnt, Mako és Emina is megilletődtek a kérdéstől.
-          Igaz – köhintett Mako – Ugyan, voltak akik befolyásolták a kapcsolatunkat vele, de legjobb barátok voltunk, nem mellesleg ő volt a sógornőm.
-          Értem. Látták már azt a csodálatos szobrot a főtéren magukról? – csillogott az asszony szeme továbbra is – A férjem nagy rajzművész, le is rajzolta! Tessék csak megcsodálni.
Eléjük tett egy nagy méretű lapot, amin Korra és Tahno volt látható, amint egymásnak háttal a térdig érő vízben idomítanak. Tahno azonnal felismerte. A nap, amikor a lány visszaadta neki a képességét. Fojtogató érzés fogta el, igyekezett leplezni ezt, s sikerrel is járt, a többiek ebből nem vettek észre semmit.
-          Nem, még nem volt szerencsénk látni.
-          Pedig jobban tennék, ha megnéznék! Varázslatos! És a művészúr, aki készítette, nem csak itt munkálkodott, világszerte megtalálhatóak a Korrát ábrázoló szobrai.
-          Hölgyem, kérem, térjünk a lényegre. Hol van az ikrek? – szólt közbe Tahno érzelemmentes hangon. Még mindig nem hitte el, hogy Raava, a fény szelleme Korra halálával kettészakadt, s két emberi testbe költözött.
-          Ó, elnézést – nevette el magát kínjában az asszony – Kya, Edison! Gyertek ide!
A két lány szégyenlősen lépett a Fehér Lótusz vezetősége elé, mire ők barátságosan végigpillantottak rajtuk. Emina elővette a halványkék selyemsálját, amiben ékszerek és játékok garmadája lapult, majd kiterítette Kya és Edison elé.
-          Semmi baj, lányok, nem kell félnetek. Csak válasszátok ki azt a tárgyat, amelyiket legközelebb érzitek magatokhoz. – ugyan kissé furcsán fogalmazott, úgy tűnt, a kicsik értették, összevont szemöldökkel néztek végig az eléjük terített kupacra.
Edison egy jó ideje szemezgetett egy kék nyaklánccal. Egy hasonló színű medál csüngött rajta, a Víz Törzsének zászlaját ábrázolta. Amint Tahno a szituációt észrevette, ismételten az emlékek rabságába került. Tisztán emlékszik arra a medálra. A háború után fél évvel kérte meg Korra kezét, és eljegyzésük alkalmából ezt adta neki, ahogyan hazájukban szokás.
Az ikrek összenézett, majd egyszerre nyúltak a medál felé. Amint hozzáértek, szemükben felvillant a fény, megvilágította az egész szobát, az anyuka ijedten dőlt hátra az ülőalkalmatosságon, a hármas pedig csak elképedve nézte a lányokat. Lágy fuvallat söpört végig a helyiségen, a dohányzóasztalon lévő papírokat egy röpke pillanat alatt lesodorta a földre, Emina haját pedig alaposan összeborzolta, s Tahno hosszú tincsei sem menekülhettek.
A fény kialudt a szemükben, a szélnek már nyoma sem volt, minden visszatért normális állapotába. Kya és Edison ijedten meredtek egymásra, zakatoló szívvel vették le kezüket a tárgyról, kikerekedett szemmel fordultak a Fehér Lótusz felé. Csend honolt a szobában, senki nem mert megszólalni, míg végül a jeget a vízidomár törte meg. Mély lélegzetet vett, az ikrek vállára tette a kezét, s rájuk mosolygott.
-          Gratulálok. Ti vagytok az új avatárok. 

Nos... itt a vége. Nem tudok mit mondani. Tényleg nem. Mindent köszönök azoknak, akik végig támogattak, ők tartották bennem a lelket a folytatáshoz <3 

Elképesztően hálás vagyok az összes kommentelőnek, feliratkozónak, rendszeres látogatónak! 
Már csak egy kérdésem van.
Legyen írói utószó, vagy felesleges? :) 

2015. december 26., szombat

5. fejezet - Itt az ideje

Azonnal feltápászkodtam a földől, alsó felrepedt ajkamból kicsorduló vércseppet figyelembe sem vettem. Szakadozott lett a légzésem, már-már az idegroham határára sodródtam, ámde közel sem a néhány lila folt okozta, ami feltehetőleg a hátamon éktelenkedett. Senkit sem akartam bántani, őt pedig pláne nem, minden egyes létező porcikám tiltakozott ellene, de elmém megállíthatatlan volt, átvette irányítást lángoló szívem felett.

2015. december 6., vasárnap

4. fejezet - Az elmaradt mérkőzés

Először is!
Boldog Mikulást mindenkinek, kellemes csoki-mérgezést, és jó hétvégét! :)
Másodszor is.
"Nem úgy volt, hogy befejezed a blogot?"
De. Úgy volt. Azonban sikerült lebonyolítanom a bennem dúló diszkrét háborút, és úgy döntöttem, hogy nem törlöm a blogot, de ez után a fejezet után lesz egy hosszabb szünet, és előreláthatólag csak jövőre térek vissza. 
Remélem nem utáltok meg annyira :/ :D 
Jó olvasást, és itt most különösen kérlek, hogy írjátok le a véleményeteket, mert rettenetesen sokat dolgoztam vele, nagyon örülnék pár sornak! :) 
Jó olvasást! 

2015. november 21., szombat

3. fejezet - Rég láttalak

Helló! Elnézést, amiért egy nappal később tettem közzé, szimplán megfeledkeztem róla :( Ehhez is leírhatatlanul sok szerencse kell :D
Na de, nem is fecsérelném az időd, jó olvasást!

2015. november 13., péntek

2. fejezet - Figyelemelterelés

Az ágyamat teljesen szétizzadtam az éjszaka folyamán. Nem mintha olyannyira meleg lett volna odalent, szerintem valami betegség környékezhetett meg, amitől verejtékeztem még a vékony takaró alatt is.

2015. november 6., péntek

1. fejezet - A Mesterek

Helló! Igen, ez a nap is eljött, kiteszem az első fejezetet :D
Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Jó olvasást! :) 

2015. október 31., szombat

A love triangle award

Sziasztok!
Először is, bírjátok ki, már csak hatot kell aludni az új évadhoz :D
Másodszor is, díjat kaptam Rékától, A love triangle írójától, ezúton is nagyon szépen köszönöm :)
Nem is vesztegetném túl sokáig az időtöket, vágjunk is bele. [ctrl c ctrl v :D]